Neszeszer

Narancsos sütőtöklekvár

Ősszel az időjárás miatt sokkal több időt töltünk a négy fal között. Ez egyrészt elszomorító (legalábbis számomra biztos, mert mindig is szerettem a természet közelségét), de máshonnan megközelítve a dolgot egy lehetőség is arra, hogy minél több otthoni programot szervezzünk magunknak. Szerencsés évszak az ősz, hiszen ilyenkor kimeríthetetlen a lehetőségek tárháza, emellett a hulló falevelek és a reggeli köd egyfajta alaphangulatot is biztosít a meghitt és hangulatos tevékenységeknek. Az év ezen szaka nemcsak temérdek programlehetőséggel, hanem rengeteg különféle terméssel és szezonális zöldséggel, gyümölccsel is kecsegtet. És ugye mit is kezdhetnénk a kettő kombinációjával? Fedezzük fel a gasztronómia rejtett, számunkra még ismeretlen területeit. Én is így tettem, és elkészítettem életem első lekvárját. Nemrégiben egyik kedves olvasóm ajánlotta ezt a receptet, melyet kipróbálás és azonnali sikerélmény után úgy gondoltam, megosztom Veletek is – narancsos sütőtöklekvárt készítettem. A recept már első látásra is beindította a gondolataimat, hiszen az alap összetevőjét, az igazi őszi ízeket idéző sütőtököt kombinálja egy egzotikus, nyáridéző finomsággal, a naranccsal. Elsőként a kertünkből kerítettem egy nagyobb sütőtököt, melyet hámozás és a magház eltávolítása után nagyjából 1 kg-ra saccoltam. Ehhez a mennyiséghez 2 nagyobb narancsot, és 350 gramm befőzőcukrot használtam. Ha lelkiismeret furdalás nélkül szeretnénk lekvárt csemegézni a téli hónapokban, akkor ma már választhatunk a boltokban diabetikus befőzőcukrot is, mely fruktózzal és édesítőszerrel készült, így a fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják. A munka legnehezebb részének valószínűleg a sütőtök meghámozása és felszeletelése bizonyult, ám amint ezzel végeztem, a munka felén túl is estem. A narancsoknak már picit jelentősebb szerep és bonyolultabb feldolgozási mód jutott – nem szerettem volna, ha bármely összetevője is kárba veszik. A narancsok héját lereszeltem, ezután kivágtam a húsát, ügyelve arra, hogy minél kevesebb fehér rész jusson a gyümölcshús közé – ez az a réteg, mely a narancs héja és húsa között helyezkedik el – ugyanis kesernyés ízt okoz. A levet kifacsartam a narancsokból és a gyümölcshúst is félretettem további hasznosítás céljából. Egy lábosba beletettem az egyforma kockákra vágott tököt, a narancshéjat, a levét és a húsát, majd nagyjából másfél deci vízzel felöntöttem. Lefedve főztem-pároltam nagyjából 40 percig az egyveleget, egészen addig, amíg a sütőtök megpuhult. Ezután lehúztam a lábost a tűzhelyről és egy krumplinyomóval addig nyomkodtam, míg homogén elegyet nem kaptam. Ezután visszatettem a tűzre, hozzáöntöttem a befőzőcukrot és folyamatos kevergetés mellett felforraltam közepes lángon, és a forrástól számítva még 3 percig főztem. A kész lekvárt befőttesüvegekbe töltöttem, és lezárás után 10 percre fejre fordítottam. A befőzőcukros lekvárkészítés során nincs szükség hideg dunsztolásra, kihűlés után rögtön fogyasztható. Jó étvágyat!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!